“Három napos ünnep ez.
Erdő-mező vadjainak
ekkor eledelt raknak ki –
mert részük van a termésből –
istenek rendelése szerint. (…)Kenyeret is áldanak táltosok
és osztanak belőle bárkinek, aki érte nyúl.
A hadakban csonkultaknak,
a hadakban elesettek árváinak, özvegyeinek
ilyenkor tisztelegnek,
és adják oda részüket minden termésből. (…)A nép elöljáróit:
táltosokat, harsányokat,
tudókat, orvosokat, bácsákat,
meg a köz szolgálóit:
csőszöket, bakterokat, strázsakat,
fogadott csikósokat, kanászokat, gulásokat,
mindennémű barmok őrzőit ekkor latják el
esztendőre szóló élettel, szolgálatjuk szerint.A szegényekre, szerencsétlenekre is
ekkor viselnek esztendőre szóló gondot.”
A fenti részlet Máté Imre: Yotengrit – A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatéka c. sorozatának 2. kötetéből nem a karácsonyi ünnepkörről, hanem az őszi utolsó aratás pogány ünnepéről szól. Manapság azonban a karácsony vált sokaknak az “aratás” ünnepévé (amikor a legtöbb cég kiosztja az éves bónuszt, jutalmat, tizenharmadik havi fizetést), és ilyenkor gondolunk legkönnyebben a “szegényekre és szerencsétlenekre”.
Mikulás, Santa Claus, Szent Miklós, Gyed Maróz
Erre már itt az Advent elején egy jó emlékeztető Szent Miklós ünnepe. Ennek a katolikus szentnek a legendája adja (legalábbis részben) az alapját mind a december elején apró ajándékokat csizmába csempésző, mind a karácsony reggelén kéményen lecsúszó és az egész nappalit ajándékokkal telezsúfoló mitikus alaknak. (Előbbihez a szláv Gyed Maróz, utóbbihoz a Coca Cola is hozzátette a magáét.)
A török (”napkeleti”) származású Miklós püspök, egyebek közt a zálogházak, gyermekek, diákok és minden nehéz körülmények közt élő ember védőszentje, a családjától örökölt pénzt szétosztotta a szegények közt, és támogatta a szegény gyermekeket, ezért már életében szentnek tartották. És ahogy ez szokás, a róla szóló történetek egyre színesedtek, gazdagodtak, ahogy azok szájról szájra jártak, és Miklós püspök nagylelkűségének hírei a legkülönbözőbb csodatettekké váltak.
Jótékonykodjatok, adakozzatok, vásároljatok tudatosan!
Nos, arra nincs garancia, hogy mi is legendás alakokká válunk, ha jótékonykodunk, de az biztos, hogy az év végi “aratás” és a karácsony előtti jótékonysági kampányok kézenfekvővé teszik, hogy adjunk egy esélyt a dolognak.
- Az élelmiszerboltokban gyakran futhatunk olyan akciókba, amik elől nehéz elhajolni, és lehetőségünk van élelmiszert vagy pénzt adományozni.
- Az olyan megbízható szervezetek, mint a Vöröskereszt, az Élelmiszerbank vagy az Ökomenikus Segélyszervezet egész évben gyűjtik az adományokat.
- A Baptista Szeretetszolgálat idén is elindította a cipősdoboz akcióját, amivel rászoruló gyerekeknek küldhetünk ajándékot.
Egy fogyasztóibb, “försztvörldebb” módja is van annak, ahogy a pénzünket jó helyre helyezhetjük ebben az időszakban. Gulyás Lídiát idézve: “Amikor egy kisvállalkozótól vásárolsz, azzal valaki álmát építed.” Ha teheted, vásárolj olyan ajándékot a szeretteidnek, amivel egy hazai kisvállalkozást támogatsz és építesz!
Emellett vagy ehelyett támogathatod megosztással, ajánlással azokat az egyszemélyes kisvállalkozásokat vagy alkotókat, akiket kedvelsz és követsz – egy megosztás ingyen van, és lehet, hogy valaki rajtad keresztül találja meg a legjobb karácsonyi ajándékot egy szerettének. Egy másik lehetőség: Petinek többször vettem már viselhető merchöt karácsonyra vagy születésnapra, hogy ezzel olyan tartalomgyártókat támogassunk, akiket kedvelünk, ez is egy win-win lehetőség.
Nekem is adhattok pénzt 🙂
És egy önreklám itt a végére:
- Tudtátok, hogy van Patreon oldalam? Tudtátok, hogy havonta egy nem túl jó kávé áráért nem túl jó, de annál exkluzívabb tartalmakat olvashattok ott tőlem? 😀
- Ne törjétek össze magatokat rohantotokban, decemberben adományozzatok inkább a rászorulóknak, és a vásárlásaitokkal támogassátok a kisvállalkozókat, én elvagyok.
- Viszont januárban érdemes lesz csatlakozni, mivel egy ajándék hónapot tartogatok nektek az év elejére.
- Itt találtok: KOCSIS-NAGY TÍMEA @ Patreon
Adakozásra fel!
Hozzászólás